A hétvége talán legnagyobb eseménye volt, hogy kiderült kiben volt 2013-ban a legnagyobb X.
Az idei széria nyertese nem más, mint Danics Dóra, aki nyílegyenesen, párbaj nélkül menetelt a dobogó legfelső fokára. Geszti Péter mentoráltja egyenletesen profi teljesítményt nyújtott a versenyben, kifinomult, érett stílusával méltó nyertese lett a show-nak.
Dóra az első nő, aki Magyarországon X-Faktort nyert.
Győztes dala itt hallható:
http://xfaktor.rtlklub.hu/video/adasok/11show/231689
A legutóbbi évadot a szintén párbaj nélkül taroló Oláh Gergő nyerte, úgyszintén Geszti Péter segédletével.
A salgótarjáni fiú győztes dalával, a Törj ki a csendből c. slágerrel és Érted élek című új számával igen gyakran hallható a rádiókban, még manapság is.
Oláh Gergő győztes dala:
A 2011-es év X-e Kocsis Tibor lett, Malek Miklós mentoráltjaként.
A lottósorsolásból és a Csillag Születikből érkezett fiú sikereit több slágerlistás dal fémjelzi. Tibó népszerűsége töretlen, fellépésein az ország minden pontján találkozhatunk vele.
Kocsis Tibor győztes dala:
Magyarországon az első X-Faktor nyertese Vastag Csaba volt 2010-ben, Nagy Feró mentoráltjaként.
Nemhiába ő volt az első hazai X, Csaba igazán jól megtalálta a számításait a műsorral. Több lemezzel, országjáró turnékkal, színházi szerepekkel, slágerlistás dalokkal, és közel negyedmilliós facebook rajongótáborral rendelkezik. Csaba új lemeze, a Conecto a napokban került a boltokba, és március 1-jén a Syma csarnokban önálló lemezbemutató nagykoncertet ad.
Vastag Csaba győztes dala:
Ha Magyarországon szuperdöntőt rendeznének az eddigi nyertesekkel, már négyen vehetnének részt rajta. Vajon ki lenne az abszolút X?
Mindenki eldöntheti, ki a szívének és fülének legkedvesebb…
Addig pedig segítségnek itt a tegnapi szuperprodukció a 3 győztestől, akik közé jövőre már Danics Dóra is csatlakozhat.
http://xfaktor.rtlklub.hu/video/adasok/11show/231691
Jaj bocsi Agje, nem neked szántam ezt!
Nekem sem tetszik a Dóra, és akkor mi van? Mindenki elmondhatja a véleményét, és úgy, ahogy akarja. Akinek meg nem tetszik, az ne járjon ilyen oldalakra, és ne olvasgassa a kommenteket! Ennyi!
:):)
Na most már tényleg le lehet rólam szállni!
Elég szegénységi bizonyítvány az, hogy olyasvalakiről, és olyas valakivel vitatkozol itt akiket nem is ismersz személyesen. Érdekes, ha engem nem érdekel valaki sem negatív, sem pozitív értelemben, abszolút fütyülök rá, ki mit írogat róla. Meg sem nyitom a róla szóló cikket!
Légy szíves most már hagyjál békén, menjél más kommenteket olvasni, és azokra reagáljál, őket boldogítsad a kedves hozzászólásaiddal!
Én is úgy gondolom ennek a “meddő” vitának semmi értelme. Pláne felesleges, hogy nem is ismerjük egymást!
Sok boldogságot!
Agje!
A legkevésbé sem foglalkoztat a nemed, így nem, nem erre volt ez a reakcióm, hanem a babaarcúságra. A szépség relatív dolog, ki mit lát annak… Ízlésekről nem lehet vitatkozni!
Én teljesen boldog vagyok, ezért itt már megint tévedsz. Nem azt nézegetem hogy a “kis kedvencemről” ki mit írogat, csak elolvasok néhány engem érdeklő cikket, s itt belenéztem a kommentekbe is.
Ez a “TE az a típusu ember vagy” csak egy téves következtetés, ráadásul nem helyénvaló. Az égvilágon nem tudsz te rólam semmit, csak épp neked nem tetszik, hogy ellentétes véleménnyel bírok nálad.
Ráadásul egy szóval olyat nem írtam, hogy nekem a Dóra a kis kedvencem volna, egyszerűen arról szólt az egész, hogy borzasztó sértőnek gondolom azt a megnyilvánulást, ahogy te ehhez a cikkhez hozzá szóltál, és ugyanígy reagáltam volna (ha egyáltalán), bárkiről is szólt volna a mocskolódás.
Nem gondolom, hogy én volnék az, aki kiállította magáról a szegénységi bizonyítványt.
És én itt be is fejeztem ezt a parttalannak tetsző vitát.
Ja és még egy utolsó gondolat: Az “energiavámpír” az meg inkább te vagy, szinte átsüt rólad a jóindulat.
Ezzel a hozzászólásoddal te minősítetted leginkább magadat!
“Egyrészt: messziről jött ember azt mond, amit akar.”
Nyilván, de akkor akár fiú is lehetek, igaz?
Mintha csak sejtettem volna, hogy ez lesz a reakciód, na nem mintha bármit is bizonygatnom kellene.
Szerintem meg inkább te próbáld magadat valamivel boldoggabbá tenni, minthogy azt figyeld, ki mit ír a kis kedvendedről, és hogy ha az nem egyezik a te véleményeddel, vagy ízléseddel, akkor “neki ugrassz”!
Lehet, hogy egy kicsit finomabban kellett volna tálalnom a dolgokat, de a te reakciód akkor is ugyan ez lett volna. Te az a típusú ember vagy, a hozzászólásodból ítélve, aki csak a saját igazát, és ízlésvilágát tartja elfogadhatónak, igaznak.
Egyébként meg az egy fórum, és mindenki úgy mondja el a véleményét, ahogyan akarja. Azért tesznek fel egy cikket, hogy azt véleményezzék, a közszereplőknek meg tisztában kell lenniük azzal, hogy olykor kapnak hideg-meleget. Nézzél be több ilyen oldalra, ott aztán olvashatsz különbet is.
Én meg azt tanácsolnám neked, hogy fogadd el, hogy nem mindenki ért veled egyet, és nem mindenkinek a te kis kedvenced jön be! Akármilyen formában is tálalja a véleményét!
Ja, és akkor most te is jól megmondtad nekem, ugye? Mert, hogy nekem is ez jön át a te hozzászólásodból! Szerintem te írjál inkább blogot, és akkor nem fogsz infarktust kapni, ha nem értenek mindenben egyet veled.
“és legalább nem terheled magaddal a jónépeket.”
Szerintem mások nevében te ne nyilatkozzál!
“Egy szó, mint száz”: Én ezzel a dologgal nem kívánok tovább foglalkozni, mert nekem nem ér meg annyit az egész, hogy ilyen hülyeségeken levelezgessek, vadidegen emberekkel!
Agje!
Egyrészt: messziről jött ember azt mond, amit akar.
Másrészt: ez itt nem a mocskolódás helye, úgyhogy ha nem tudsz normálisan kommentelni, inkább írj naplót! Azzal ugyanolyan boldoggá teszed saját magad (hogy na most aztán jól megmondtam), és legalább nem terheled magaddal a jónépeket.
Harmadrészt, de nem utolsósorban pedig nagyon csúnya (neveletlen) dolog bárkit (pláne bárki édesanyját!!!) szídni, főként úgy, hogy az illető nincs is itt. Én csak annyit tanácsolnék, hogy olyan szavakat engedj csak meg magadnak, amit akkor is megengednél, ha az, akit éppen szapulsz, szemtől-szemben állna veled!
És végül: Dórának további sok sikert, és minél kevesebb ilyen energiavámpírt kívánok!
De, ha meg annyira tudni akarod lány vagyok, és nekem babaarcom van dórával ellentétben, tehát semmi alapja nincs, hogy irigy legyek, sem dórára, sem másra!
Egyébként lehet, hogy sminkkel mutat valamit, de anélkül rémisztő!
Irigység beszél, te normális vagy? Azt sem tudod fiú vagyok-e vagy lány! Mert, aki ktirizálni mer, az már irigy? Bírom az ilyen látnoki képességgel rendelkező hozzászólókat. Én leírtam a véleményem, tessék elfogadni! Aki veled nem ért egyet, az már irigy, nagyon h.lye felfogásod van. És ugyan mire lennék irigy, a csúnya arcára, vagy az otromba alakjára, mint az anyjáé? Lehet neked szép, de nekem nem jön be, tessék ezt elfogadni!
Agje belőled az irigység beszél igenis Dóra szép lány és a hangja is gyöngyörü, nem beszélve a dalok átélését ahogy előadja. A fiucsapat egy középszerü, egyedül egyiknek sincs hangja, csak közösen tudtak produkálni valamit, de hál istennek a magyarok többségének még van füle. a HANGJA középszerü???Kiváncsi lennék rá hogy sok énekesnő aki már több évtizede a pályán van, ki tudta volna előadni a lassu számokat ilyen átéléssel.
Dórában semmi alázat nincs, amit ő képvisel az minden, csak nem őszinte! Megjátszott minden mozdulata! Törtető, önző, látszott rajta! Az anyjáról meg inkább nem írok semmit, mert az nyomdafestéket nem tűrő lenne!
Ja, és amire én egyáltalán emlékezni fogok Dórából, az a hosszú póni feje lesz!
Nem tudom ki az, aki Dórát gyönyörűnek tartja, de annak biztos be van kötve a szeme, Gesztivel együtt. Undorító volt, ahogy minden bekonferálás előtt elmondta Dóra külsejét dicsérve. Ha egy énekversenyről van szó, akkor nem a külsőt dicsérem, hanem a hangot, előadásmódot. Pláne, ha nincs is alapja a dicséretnek. Vagy én voltam rossz helyen, és ez egy szépségverseny volt, csak akkor nem tudom Dóra mit keres volna ott.? A hangja pedig középszerű, semmi különös, nincs benne. A személye meg inkább taszító, mint vonzó. A Geszti számomra most nagyon antipatikus lett, ennyire egyetlen mentoráltjáért sem kampányolt és volt oda, mint ezért a .,……….
Az az önelégült arca most undorító volt, főleg a döntőben, mit nem adtam volna, ha a fiúk jutnak tovább, és ő akkorát koppan, hogy ide hallom!!!! Na de, ami késik, nem múlik!