A vasárnap esti első Nagy Duett adásban – ahogy az várható volt- tündököltek a résztvevő hölgyek.
Ki hétköznapi, ki alkalmi öltözetben lépett a színpadra, nézzük hát végig, jól dolgoztak-e a stylistok, sminkesek és fodrászok.
Pokorny Liával nem sok dolguk lehetett, a művésznő egyszerűbb már nem is lehetett volna, abszolút utcai szerelésben, kibontott hajjal és minimál sminkben, ellenben ragyogó természetes mosolyával tündökölt.
Legközelebb azért megnéznénk kicsit fantáziadúsabb szerelésben is!
Csepregi Éva az évtizedek óta megszokott Csepregi Éva maradt most is. Szerencsére, mert őt ugye így szeretjük.
Kár, hogy hamar búcsúznunk kellett a párostól.
Sarka Kata valószínűleg a strandra indult a gyerekekkel, közben beugrott kicsit énekelni. Persze, a produkcióhoz illett a short és a top, mégis hiányérzet maradt bennünk Kata outfitjét illetően.
A férfinézők nyilván máshogy vélekednek erről….
Cserpes Laura édes volt.
Egész pontosan egy rózsaszín cukorkának öltöztették, de a bájos fiatal énekesnőnek még ez is jól állt.
Azért kérünk Laurából egy kis “dögöt” is legközelebb.
Nótár Marynek a sminkjét és frizuráját emelnénk ki, amit most nagyon eltaláltak.
Az énekesnő igazán szépséges volt, gratulálunk!
Hient választottuk az est szépjének, és azt gondoljuk nem vagyunk egyedül ezzel a véleménnyel. Az egzotikus külsejű énekesnő ruhája, frizurája és make-upja egyaránt tökéletes választás volt.
Bár lehetne Hien külsejét egyáltalán elrontani?
Oroszlán Szonja a 70-es évekből választotta a szerkóját és hajviseletét egyaránt.
Nem volt előnyös, reméljük jövő héten sikerül kiemelni a művésznő karakteres szépségét.
Csisztu Zsuzsát a ruha fazonja határozottan öregítette, a lófarok legalább kicsit javított ezen.
Valami szerencsésebb szabású ruhát várnánk azért jövő hétre.
Dundika, azaz Hajnalka nagy meglepetés volt.
Igaz, hogy az amatőrök közt a legjobb énekesnek bizonyult, de a jól megszokott dögös külsőt most mintha otthon felejtette volna.
A ruhaválasztás még csak-csak, de a frizurát át kellett volna gondolni, Majoros Hajnit ennél már sokkal szebbnek is láttuk.
Radics Gigi úgy szép és stílusos, ahogy van. Fiatal kora ellenére mindig igazi dívaként tündököl, igazi reménység a mai magyar celebvilágnak.
És akkor természetesen még szót sem ejtettünk káprázatos tehetségéről… (oké, kicsit elfogultak vagyunk, na 🙂 )
A fellépő hölgyeken kívül nem feledkezhetünk meg a műsor két állandó sztárjáról, elsőként a műsorvezető Claudiáról, aki első adáshoz méltóan csodaszép ruhában pompázott.
A görög istennőre hajazó Clau karcsúságát külön kiemelnénk, wow!
A zsüri és Korda György egyetlen Klárikája még mindig sok-sok évet letagadhat, de azért a szélfútta, tépett frizuráját mi újragondolnánk, és valami elegánsabb hajviseletet ajánlanánk.
Kíváncsian várjuk a jövő heti sztárstílust a Nagy Duett műsorában. 😉
(Fotók: A Nagy Duett Facebook oldaláról)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: